Chartermotorossal az Adrián.

2006.09.23-10.07

Amióta megépítették az első hajót, azóta vonz egyre több embert, a tenger meghódítása. A charterhajózás elterjedésével ma ez szinte bárki számára elérhető. Párommal mi is már több éve terveztük, hogy kettesben hajózunk 1-2 hetet a tengeren. Számunkra a közelsége, és szépsége miatt az Adria lett a célpont. Horvátországban számtalan irodától bérelhetünk hajót, ahol temérdek vitorlás és motoros hajó közül választhatunk. Olyan családoknak, ahol kisgyerek van, talán célszerűbb motoros hajót választaniuk, mivel ezek nagy része zárt tágas kabinnal rendelkezik, és a hajót innen, nem pedig a nyitott cockpitből kell irányítanunk, mint a vitorlások többségénél, így a legénység legkisebb tagját is nagyobb biztonságban tudhatjuk. A másik, ami számomra a motoros hajó mellett szól, hogy kevésbé időjárásfüggő velük a nyaralás, igaz ezt tetemes üzemanyagköltséggel kell kompenzálnunk. Előfordult, hogy mi túra-motorossal, háromszor akkora utat tudtunk megtenni, mint ismerőseink vitorlással. Számukra nagyon megnehezítette a haladást a folyamatos szembe-szél, viszont kétségtelen hogy a vitorlázásnak is megvannak a maga szépségei, mint ahogy ezt, pár év múlva mi is megtapasztaltuk.

Mivel szeptember utolsó, és október első hetére szerveztük az utat, így most az egyszer, vártuk a nyár végét. Az utolsó hetek már a készülődésről szóltak. MIvel ez volt az első közös hajós nyaralásunk, így ennek tökéletesnek kellett lennie.

A hajót, a kiszemelet Adria 1000 -es motorost szomnbaton délután vehettük át Sukosanban. Mi már előző délután elindultunk, és az estét már ott töltöttük egy apartmanban.

1.jpg

 

2

Este vacsorázás, sörözés volt a program. Ez nem indult könnyen.. 🙂 beültünk az első alkalmasnak látszó intézménybe, és hogy ki ne száradjunk, először egy sört rendeltünk. Nem értettük elsőre, miért néz ránk bután a pincér. Kiderült, sikerült a környék egyetlen borozójába betévednünk. Na de nem adtuk fel. Csak sikerült felkutatni a megfelelő vendéglátóipari egységet, ahol végre jó hideg sörrel olthattuk a szomjunkat.

3

 

4

Az este még egy örömteli hírt is kaptunk. A charteriroda értesített minket, hogy amennyiben nekünk megfelelő, akkor az eredetileg bérelt Adria 1000 es hajó helyett egy 4 évvel újabb, duplamotoros Adria 1002 es hajót vihetünk el a két hétre. Természetesen éltünk a lehetőséggel.

5.jpg

6.jpg

 

7.jpg

8.jpg

 

9.jpg

Reggel, már aránylag hamar kiköltöztünk az apartmanból, és a kikötőt vettük célba. A Marina Dalmacija horvátország egyik legnagyob, legszebb kikötője. Volt itt látnivaló bőven. Útközben meglestük az ébredező városka életét.

10

 

11

12

Délutánra átvettük a hajót, és megkezdhettük a két hetes nyaralásunkat.

13

 

14

Az első estét, a kikötővel szemben található Pasman átjáróban található öbölben szándékoztunk eltölteni. Meglehetősen nagy szélben érkeztünk.Először a horgonyzás meleltt döntöttem, de mint később kiderült, ez nem volt a leghelyesebb megoldás. A homokos tengerfenék, a nagy szélben nem tartotta meg a hajót. Az öböl másik felén bólyákat helyeztek el. Így ott éjszakázunk, határoztunk. Odamanővereztem egy megfelelőnek látszó bólyához, amit Marcsia  csáklyával megpróbált megemelni, hogy a kötelet rá tudjuk erősíteni. A bólya nem emelkedett, viszont a csáklya is a vízbe esett. Ezt látva, jött gumicsónakkal a pénzbeszedő, hogy segít.. visszahozta az elsodródott csákjánkat, és megfogta a bólyát, hogy megemeli, segít, hogy hozzá tudjunk kötni. Nem kis meglepetésünkre ő sem tudta megemelni. Mint kiderült, annak a bólyának  rövid volt a lánca, így éppenhogy a víz színéig engedte a bólyát. Némi segítséggel, mégiscsak sikerült a kikötést megoldani. Az éjszaka a szél ellenére is nyugodtan tellt. Reggel, aránylag korán ébredtem.  Reggelre gyenge szellővé szelidült az éjszakai erős szél.  A felkelő nap fényében ébredeztek az öbölben éjszakázó hajók. Gyors reggeli után elindultunk, hiszen még temérdek látnivaló várt minket ezen a napon.

15

 

16

17

Gyönyörű időben, gyönyörű utunk volt. A kornati szigetvilág hihetetlen természeti képződményeit, megannyi kis szigetecskéjét tekínthettük meg a vízről.

18

 

19

20

Késő délutánra már Zlarin szigeten, az ugyanillyen nevű falucska kikötőjében voltunk. Marcsi élvezte az utat. Itt, hogy a szárazföldön voltunk, máris megbarátkozott a környék macskáival. Persze mindezt a stratégiai májkrémtartalék megdézsmálásával érte el. Ha nem vigyázunk, a cicák még a hajóra is beköltöztek volna.

21

 

22

23

Az éjszaka nem telt túl nyugodtan, a melettünk “éjszakázó” lengyel társaságnak köszönhetően, viszont a lengyel poppszakma több említésre sem méltó remekművét ismerhettük meg.

24

Reggel meglepődve tapasztaltuk, hogy az addig szinte lakatlannak hitt falucska szinte minden tagja a kikötőbe özönlött, ahol várták a menetrendszerint közlekedő komphajót, amivel nagyjából mindenki el is hagyta a szigetet. Egy kis lustálkodás után, mi is utunkra indultunk.

25

 

26

A szigetről, a Szent Antal csatorna felé vettük az irányt, ahol a Szent MIklós erőd előtt délnek fordulva, Primostent vettük célba.

27

 

28

29

Primosten nekem régi kedvencem. A kis félszigetre épült városka, a sziget középpontjában, a dombtetőn lévő temetőjével, kis templomával nekem mindig kedves látnivaló volt.

 

30

 

31

32

A városkában sétáltunk, fagyiztunk, megvacsoráztunk. Az estét is itt töltöttük, egy német motoros, szomszédságában.

33

 

34

Másnap reggeli után, a kikötőből elsőként indultunk tovább.

35

 

36

Nem tünt fel akkor még, hogy az aránylag erős szél ellenére, az estére beérkezett vitorlások még mindig a kikőtőben várakoznak. Na de ahogy kiértünk a sziget takarásából, a védett öbölből, azonnal rájöttem, hogy miért nem indult el rajtunk kívül senki. Az erős szél, 3-4 méteres hullámokat korbácsolt, az este még szinte teljsen nyugodt vízfelszínre. Ennek a fele sem tréfa. Az első nagyobb hullám, ami megtalált minket, azonnal átrendezte a teljes hajóbelsőt. Laptop, telefonok, fényképezők, és egyéb apróságok, mindegyikük új helyet talált magának, leginkább a hajópadlón. A 6,5t-s Adria motoros bizony játékszerként hánykolódott a hullámokon. Azonnal kerestünk egy megfelelő menedéket. A Marina Kremik alig pár km-el délebbre tökéletesnek tünt. A megközelítése viszont nem ment ennyire egyszerűen, hiszen figyelni keleltt, hogy a hajónál is magasabb hullámok csak szemből érkezzenek. 1-1 hullám között lehetett lopni az irányt, úgy, hogy a következő földnyelv takarásában végre rá lehessen fordulni a kikötőre. A védett kikötőben 2 napot töltöttünk, amig a Jugo elvonult. Bántam, hogy nem Primostenben töltöttük ezt az időt, hiszen itt a Kremikben semmi látnivaló nincsen, de magamnak köszönhettem , hiszen én nem néztem meg reggel a primosteni távozás előtt az időjárás előrejelzést.

37

38

 

39

Eltellt 2 nap, mire végre lecsendesedett a szél. Következő reggel napsütéses, szélmentes időben indulhattunk tovább. A célunk Trogir. Az első nap nagyjából 70, a másodikon 21 km-t tettünk meg..A harmadik napi utunk, ugye a viharos szél miatt erősen kurtára rövidült. Erre a napra, nagyjából 40km es távot terveztünk. Kényelmesen, 7-8 csomós sebességgel haladva értünk el Trogirba.

40

41

 

42

Trogir a másik nagy szerelmem, ahová évek óta visszajártunk. Jó érzés volt a tenger felől megközelíteni a várost.

43

Itt az óvárossal szemben, az ACI marinába kötöttünk ki.

44

 

45

46

Trogirban két napot töltöttünk, bejártuk az óvárost, majd gyalog besétáltunka  Ciovo szigetre is, Okrug Gornjiba is.

47

 

48

49

Így a nyaralás felét a hátunk mögött tudva, megbeszéltük Fapaci barátommal,hogy utánunk jön, és a hajóbérlet utolsó pár napjára velünk tart. Így a jó társaság mellett még némi sör, jéger, és májkrém utánpótlásra is számíthattunk. Úgy döntöttünk,hogy elindulunk vissza északnak, és Rogoznyicán találkozunk Falóval, ahonnan már hárman megyünk az utolsó 4 napra ki, a Kornatok túlsó oldalára.

50

Másnapra visszaértünk Rogoznyicába, ahol ismét roszabb idő fogadott minket, esővel. Sajnos a koraősz már tartogatott ilyen nem várt meglepetéseket az útra.

51

52

Másnapra estére megérkezett Faló, és Sóska a “sofőrje”. Így közösen mentünk vacsorázni a városba. Kicsit eleve későn indultunk, de sikerült olyan jól érezni magunkat, hogy szerencsétlen vendéglős, jócskán záróra után tudta csak becsukni a boltot. A következő napot a rossz idő miatt még itt töltöttük. Szerencsére másnapra az eső már elállt, csak az erős szél miatt halasztottuk egy nappal későbbre a továbbindulást. Itt szerencsére egy gyönyőrű öböl van a kikötőt védő domb mögött, ahová többször átjártunk strandolni.

53

54

 

54

56

57

 

58

59

 

60

Szerencsére az időjárás kedvezőre fordult, így Sóska haza, mi pedig a kornatokhoz indultunk. Némi hiány mutatkozott üzemanyag téren, így tankolni szerettünk volna. Ez még itt a horvátoknál, ahol a hajózást sokkal töben űzik mint a környéken bárhol, itt is problémát okozhat. A kremikben láttam benzinkutat.. irány oda. Mire odaértünk, kiderült, már évek óta nemm működik.

61

Mehettünk tovább.. A következő lehetőség Sibenik. Az idő gyönyörű, a tenger szinte teljesen síma, így semmi nem zavarta a nézelődést. A távolban még delfineket is láttunk, de mire abba az irányba fordultunk, már továbbálltak.

62

63

64

 

65

66

 

67

68

Sibenikbe érve megtankoltunk, és folytattuk utunkat a szigetek között.

69

70

71

Piskerát, a horvát szigetvilág egyik legkülső szigetét vettük célba, ahol a nyaralás utolsó napjára még nyitva tartott a marina.

72

73

 

74

Nem bántam meg ezt a választást. Azóta is, ahányszor a tengeren járunk, ezt a helyet meg kell látogatni. Itt már voltak jelei annak, hogy igaz, ketten indultunk a nyaralásra, de hazafelé már nem csak Fapaci miatt leszünk többen. 🙂

75

76

 

77

78

Megmásztuk a kikötővel szemközti szigeten lévő kis hegyet, innen sikerült pár szép fotót készítenünk. Leülve a hegytetőn döntöttem el, ide amikor csak tehetem visszatérünk. Nagyon megtetszett a látvány!

79

 

80

Eljött a péntek.. a nyaralás utolsó vízen töltött napja. Másnap reggel kilencig kell leadni a hajót Sukosanban. Kicsit fájó szívvel indultunk utnak, erre a maradék 50km es szakaszra.Útközben bőven volt látnivaló, de én már a jövőt tervezgettem. Szeretnék mielőbb visszatérni.

81

82

Estére visszaértünk Sukosanban, ahol az utolsó hajón töltött vacsoránkat fogyasztottuk.

83

MIndannyiunknak egy felejthetetlen élmény volt ez a nyaralás. Nem csak élményekben, lettünk gazdagabbak, hanem a család is gyarapodott egy kis törppel, aki az úton adta jelét a jelenlétének. Nem az elmúlt nyaralásra, hanem a kis jövevényre gondoltunk már hazafelé. Nagyon vártuk már, hogy mielőbb visszajöhessünk, akkor már kibővült családdal.

84

Mi mibe kerül :

( 2006-os árak, 11 méteres hajóhossz )

 

Hajóbérlet:           750 – 2000€ / hét  ( Adria 1000 ’99 )

1350 – 2500€ / hét  ( Adria 1002 ’02 )

második hétre többnyire 5% kedvezény

 

Kaució:              1000 -1500€

 

Kikötői díjak:    bólyás kikötés, pasmani-i átjáró: 100Kn /éj

Marine Frappa: 250-295 Kn /nap

ACI-Marina Trogir: 287,5 Kn /nap

ACI-Marina Piskera: 287,5 Kn /nap

Marine Kremik: 282,5 Kn /nap

 

Kornati nemzetipark belépő: 80 Kn/nap/fő

 

Idegenforgalmi adó: 5-7 Kn /nap/fő