Tisza-tó /2015/

A nyár, egyik meglehetősen fülledt reggelén, miközben készülődtem a melóhelyre, támadt egy olyan gondolatom, hogy az elkövetkező két napot, vizen kellene eltölteni.
Biró Laci barátomék, hosszabb időre, leköltöztek a Tisza-tóhoz, igy jött az ötlet, hogy meglátogatjuk őket. Mivel a Fletcher két éve nem volt vizen, nem volt inditva a motorja sem, igy hirtelen, nem kevés teendő szakadt a nyakunkba. 16 órakkor tudtam nekifogni a hajó beüzemeléséhez. Persze nem adta magát könnyen, a nagy V6 os motor. Minden porlasztót, darabjaira kellett szétszednem, kimosni, kipucolni, kiönteni, az úszóházakból a döglött benzint. De meglett a fáradozásom gyümölcse! Este 7 kor beindult. 🙂 Eközben a család már a táskákat tömte az útra. 🙂  Egy gyors hűtés ellenőrzés után, úgy, nagyjából este nyolckor indultunk Kiskörére. Az első benzinkúton megitattuk a hajóban a ménest. Szerencsére, hatóság, és balesetmentes utunk volt, bár, az utolsó 50km-t, szívesen elcseréltem volna, annyira katasztrófális az út minősége. Nagyjából tízkor értünk Kiskörére, a szállásunkhoz. Gyorsan leakasztottuk a trailert, és siettünk Laciékhoz, akik finom vacsorával vártak minket. Eléggé fárasztó nap volt mögöttünk, igy hamar aludni tértünk.
Másnap, a panziotól párszáz méterre lévő kikötőben sólyáztuk a Fletchert.

Persze, egy kis fennakadás, erre a napra is jutott. Este, amikor elindultunk otthonról, nem vettem észre, hogy a hajóban bekapcsolva maradt a teljes belső világitás. Másnapra, amikor vizre tettük a hajót, az eredetileg sem teljessen feltöltött akku, lemerült annyira, hogy az önindító sztrájkba kezdett, nem akarta rendesen megforgatni a motort. A kikötőben mindenki nagyon segitőkész volt. Átvontattak a helyünkre, amit Gottfried barátunk hagyott ránk /remélem, hamar meggyógyul a hajója, aminek a helyét foglalhattuk itt el/ , hoztak egy hatalmas, bikázós akkutöltőt, azt rákötve a hajó saját töltője helyére, 5 perc múlva már járt is a motor.

Bedobáltuk az úti csomagot, és már indultunk is. Jó érzés vol, vizen lenni. A hajó tökéletesen működött. A motor is úgy szólt, ahogy, egy ilyen gépálatistennek kell. A tempónak megfelelően, hol duruzsolva, hol üvöltve hagyta maga mögött a km-eket. Meg voltam elégedve! 🙂

Laciékkal szerettünk volna mielőbb találkozni. Nekik, egy másik kikötőben állt a hajójuk, ezért az lett az első uticél.

A Tisza, nekem nagyon tetszett. Sok évvel ezelőtt, még gimnáziumban vizitúráztunk itt. Már akkor is bejött ez a környék. Nagyságrendekkel természetközelibb élményt nyújt, mint a Duna. A partja nincsen kikövezve, alig találni beépitett szakaszt. A Balatonhoz, meg nem is hasonlítanám, annyival jobban tetszett itt minden! Semmi extra lehúzás, semmi tömeg, az étterem saját játszósarokkal a gyerekek számára.  Saphira az itt töltött pár nap alatt pl nem is igazán vette elő a tabletet. 🙂 sőtt.. A második naptól, már ő mutatta, hol bújkálnak a madarak a nádasban, hol lesett kishalra a gém.
Nem volt messze a másik kikötő, így gyorsan megérkeztünk Dinnyéshátra, itt ebédeltünk, strandoltunk.

Igaz, hogy a strand fizetős volt /300ft egész napra, annyiszor mész ki-be, ahányszor kedved tartja/, viszont szépen tisztán tartott területen fekszik, rendszeresen, talán óránként ellenőrzött vizminőséggel, kiírt vizhőmérséklettel. Ami nekünk, kimondottan tetszett itt, hogy Tomit is be lehetett engedni pancsolni, hiszen, vagy 30m ig sekély víz volt a strandon. A kikötőben, a strandolás, étkezés idejére ingyen állhatott a Fletcher is. Közben, többször, hogy ne csak a vízben ázzunk, hajóztunk 1-1 kört. Időnként, csak éppenhogy alapjáraton járatva a motort haladtunk. Többször próbáltam leállítani a motort, ahogy azt a Dunán is szoktuk, hogy csak vigye a víz a hajót, de ez itt, főleg, ilyen melegben nem jött be. Annyira kicsi a főágban is a Tisza sodrása, hogy szinte nem is haladtunk. 🙂

Persze, a gyerekek is nagyon élvezték a kirándulást. Saphira többször leváltotta a kapitányt.

Tomika pedig hatalmasakat aludt a friss levegőn.

Később mint kiderült, Laciéknak felborult a programjuk, de azért sikerült találkoznunk.

Ahogy egy picit nem figyeltünk oda, Tomi máris próbálkozott, hogy megszerzi a kapitányi pozíciót. 🙂

Gyorsan eltellt ez a nap. Este vacsi az Ezüst Horgony étteremben, ahol meglehetősen sok szúnyog volt. / nem tudtuk eldönteni, hogy ez esetben, az étterem felirat az embereket, vagy a szúnyogokat volt e hivatott táplálkozásra buzdítani. 🙂 / A vérszívók ellenére finomat ettünk. Köszönjük a meleg kiszolgálást!

Másnap, az előzőhöz hasonlóan, kirándulás, strandolás üzemmódban zajlott.

Nekem, még új fodrászom is lett.

Egy huncut kissellő kanyarintotta a fejemre ezt a frizurát.

Mint minden jó dolognak, ennek a kirándulásnak is hamar vége lett. Annak ellenére, hogy terveink szerint elhagyjuk az országot, bízom benne, hogy lessz még alkalom, ilyen kirándulásokra!